önkéntes munka

Erdőtakarítás Zebegényben

2011-09-24 09:00
2011-09-24 14:30
Etc/GMT+2

SzemétszedésA Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület megalakulása óta minden évben szervez erdő-, és környezettakarítási akciót. Az évek során azt tapasztalták, hogy azokon a területeken, ahol a lelkes önkéntesek megtisztították a környéket, oda a későbbiekben lényegesen kevesebb szemetet dobálnak el az arra járók, tehát az elvégzett munkának hosszú távon is pozitív hatása van. A Duna partján olykor problémát okoz a megáradt víz által partra sodort „import" hulladék is, ezért a Börzsöny leglátogatottabb területei közül idén a zebegényi partszakaszt, a Duna menti kerékpárutat, valamint a Kálvária-domb és a Trianoni Emlékmű környékét választották célterületnek.

 

A Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület várja túratársak, családok, baráti társaságok jelentkezését! A résztvevőknek kesztyűt, szemeteszsákot és konténert biztosítanak, valamint gondoskodnak a hulladék elszállításáról.

 

Esemény típusa: nyílt munkatúra

 

Rajt helye: Zebegény, hajóállomás

 

Cél helye: Zebegény, hajóállomás

 

Részvételi díj: ingyenes

 

VI. Ipolytisztítási akció új időpontban - kenuzzunk együtt!!!

2011-07-21 23:30
2011-07-24 15:30
Etc/GMT+2

Ipolytisztítás_1Sajnos a rossz idő miatt újból halasztanunk kell az akciót. Ugyanakkor bízunk abban, hogy még idén sikerül az Ipolytisztítást sikeresen megvalósítanunk.

 

Korábbi  hírünk itt olvasható:

 

Az Ipolytisztítási akció Alapítványunk évente megszervezett kenus, önkéntes, folyótisztító vándortábora.

 

Hatodik alkalommal szervezzük meg az egyik legismertebb és legnépszerűbb közösségi munkánkat, 2011. július 22. és 24. között. (Korábban meghirdetett időpontban, július 1. és 3. között a rossz időjárás miatt nem tudtuk megtartani az akciót.) Célunk az, hogy a 'Tiszta, egészséges Ipoly mentéért' projektünk keretében, az Ipoly folyó mintegy 40 km-es szakaszának megtisztításával hozzájáruljunk az Ipoly mente környezeti állapotának javításához, és jó példát adjunk a helyi lakosoknak és a területre látogatóknak, egyaránt.

 

Amennyiben nem voltál még folyótisztítási akción, úgy ajánljuk figyelmedbe a következő linkeket:

A Cserge-malom mentési akció folytatódik! Önkénteskedj velünk jún. 10-11-én!

2011-06-10 09:00
2011-06-11 14:00
Etc/GMT+2

Ipolytölgyesi Cserge-malom romjai 2.Vissza nem térő alkalmat szalaszt el az, aki most elmulasztja a csatlakozást a Magosfa idei egyik legsikeresebb programjához. A Cserge-malom feltámadása ugyan még messze van, de az alig egy hónapja lezajlott akció során sikeresen megszabadítottuk a köveket beborító dzsungeltől és sikerült jobban láthatóvá, bejárhatóvá tenni. A hirtelen elégedettséget persze beárnyékolta, hogy a falak omlanak, az ásást folytatni kellene és milyen szép is lenne bemutatni ezt a helyet másoknak is.

 

A segítség hamar érkezett, az Önkéntes Központ Alapítvány 'Önkéntesek Hete' pályázatára benyújtott tervünk sikerrel szerepelt, s így alkalmunk lesz június 10-11-én (nagyon közeli időpontban, pénteken és szombaton) folytatni a munkát. Így összefonódik a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás alapja által támogatott "Fogadj Örökbe Egy Tájértéket" programunk és az "Önkéntesek Heté"-ben való részvétel.

 

Fogadjuk együtt örökbe a Cserge-malom romját!

2011-05-05 23:00
2011-05-07 15:00
Etc/GMT+2

Ipolytölgyesi Cserge-malom romjaiA Magosfa Alapítvány ebben az évben elkezdte a "Fogadj örökbe egy tájértéket!" programot. Célunk, hogy az Alsó-Ipoly völgy területén lévő elhagyatott, elfeledett, kisebb, nagyobb, kulturális és természeti értékek megőrzésének és gondozásának fontosságára hívjuk fel a figyelmet.

 

Négy akciót tervezünk a nyár végéig, melyek közül ezen a héten kerül sor az elsőre, az Ipolytölgyes melletti Cserge-malom romjának megtisztítására.

 

 

A Cserge-malom az Ipoly mente egykor gazdag molnár hagyományainak egyik utolsó őre volt. Az utóbbi évtizedekben sajnos már csak egyre fogyatkozó romjai találhatók meg.

Szeretnénk, ha önkéntesek részvételével megtisztítanánk a romot és megállítanánk további pusztulását.

 

Május 6-án és 7-én nekilátunk a munkának. Kitisztítjuk a malom és a malomárok környezetét, eltávolítjuk a falakat szétfeszítő növényeket, összeszedjük a ledőlt köveket. Munkánkat követően már láthatóvá és tervezhetővé vállnak a további teendők.

 

Tartalom átvétel