Ismét kosarat kapott a szobi kerékpárút pályázata
Tovább várat magára az EuroVelo kerékpárút-hálózat Szob-Zebegény közötti szakaszának megépítése, mivel a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium elutasította Szob Város Önkormányzatának a szakasz megépítésére benyújtott pályázatát.
Forrás: http://szob.hu/index.php?page=tovabb&id=161
Mint ismeretes Szob Város Önkormányzata ez év tavaszán döntött arról, hogy pályázatot nyújt be a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériummal egyetértésben a kerékpárutak építésének és tervezésének támogatására kiírt felhívására.
A pályázati anyag időben, hibátlanul és hiánytalanul elkészült, és hosszú évek kitartó munkájának eredményeként végre sikerült olyan tervet készíteni, amely az összes, az ügyben érintett szakhatóság számára elfogadható volt.
A pályázatra beérkezett támogatási igényeket a Tárcaközi Bíráló Bizottság 2007. július 9-én elbírálta, majd javaslata alapján megtörtént a miniszteri döntés. A miniszteri döntést a bíráló bizottság elnöke a következő bíztató szavakkal közölte Szob Város Önkormányzatával: „A követelményeknek megfelelő pályázatok támogatási igénye azonban jelentősen meghaladta a rendelkezésre álló keretet. Pályázatukat köszönettel fogadtuk és nagyon örülünk, hogy erőfeszítéseket tesznek a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére, azonban a meghirdetett prioritások alapján az Önök pályázata nem került a támogatott pályázatok közé."(Idézet a GKM 2007. július 31-én kelt leveléből.)
Amennyiben a pályázati elbírálásban ugyanez, vagy hasonló lesz a bírálati szempont (fajlagosan magas költség), úgy Szob és Zebegény között a kerékpárút csak rendkívül véletlen körülmények között valósulhat meg (Pl. Különösen kevés pályázó esetén.)
Be kellene látniuk a döntéshozóknak, hogy vannak teljesen speciális földrajzi és terepadottságok, amelyek rendkívül költségessé tesznek egy-egy beruházást. E speciális körülmények akár négyszeres-ötszörös fajlagos költséget igényelnek egy adott program megvalósításakor. Ha tehát ez az elbírálói gondolkodás a jövőben sem változik, akkor mindig hiányos marad a Budapest-Pozsony un. EuroVelo kerékpárút program. Látni kellene, hogy csupán kettő kilométer az a szakasz, amely terepadottságok és tulajdonviszonyok miatt sehol máshol nem képzelhető el csak a - kiviteli tervben is rögzített - Duna-folyam és vasút közötti helyszínen.
Végtelenül sajnáljuk a kedvezőtlen döntést, .... de nem adjuk fel!<
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges



